
Zsombor
bongó, melodika, perkusszió
Neved: Bakó Zsombor
Zenekarban betöltött szereped: bongó, melodika, mindenféle perkussziós hangszerek, röviden a ritmusszekció egyharmada
Kedvenc étel: töltött káposzta
Óvodai jeled: vitorlás
Mi a mottód?
Nem nagyon gondolkodtam még rajta, hogy mi is az én mottóm, egyelőre tehát nincs, de hátha majd a jövőben jön egy olyan gondolat, amire azt mondhatom, hogy ,,Na igen, ez én vagyok!".
Mit dolgozol "nappal"? (A zenekaron kívül):
Napelemes rendszerek engedélyeztetésével foglalkozom az MVM-nél.
Miért azt a hangszert választottad, amit és mióta játszol rajta?
Bongón azért kezdtem el játszani, mert a zenekarban szükség volt rá, igazából ezét léptem be, tehát azóta is játszom rajta, meg úgy alapvetően mindig is szerettem volna ritmushangszeren játszani. A melodikát pedig egyik próbára vittem be meglepetésként, mert úgy gondoltam, hogy simán lehetne használni néhány számnál, ezen kb. 3 éve játszom.
Melyik a kedvenc dalod a repertoárból?
A saját számok közül a Kéz a kézben, a feldolgozások közül pedig a Caramelos.
Melyiket kedveled legkevésbé?
Bailando
Mi a háttérképed a telefonon?
A the Caretaker nevű előadó Everywhere at the End of Time hat részes albumsorozatából a második albumnak a borítója.
Ki a példaképed?
Cook Craig zenész, a két kedvenc együttesemben is zenél (King Gizzard and the Lizard Wizard - gitár, billentyű, néhány számban ének, The Murlocs - basszusgitár), valamint a Pipe-eye nevű szólóprojektje is zseniális, amiben minden hangszert ő vesz fel.
Milyen szupererőt választanál és miért? Nehéz kérdés, szerintem az idő megállítását választanám, hogy sokkal több időm lehessen, például a ,,megállított időben" tudnék tanulni, gyakorolni, egyéb hasznos dolgokat csinálni, amihez nem szükséges az idő telése és/vagy más emberek, a ,,normális időben" pedig a többi dologra több időm jutna.
Mi a legjobb emléked a zenekarral kapcsolatban?
A belépésem utáni első hosszabb, két szekciós koncert a Pellikán Birtok Borbár és Bisztróban.